Az egyetem egyik kiemelten fontos célja, hogy hallgatóinak ne csak az oktatásban, hanem a művészeti pálya elindításában is biztos kapaszkodót nyújtson. A jumpSTART nevű eseménysorozat lehetőséget nyújt a fiatal alkotóknak, hogy bemutatkozzanak a nagyközönség előtt, egyúttal betekintést nyerjenek a műkereskedelem és a kortárs művészeti piac világába. A több mint… Read More
A Keleti Károly utcai Krisztus Király Templomban nyitott templomok éjszakáját tartottak, amelynek keretében kóruséneket követően megnyílt Magyar Márta: Kereszt és öröm c. kiállítása, Nényei Pál író, tanár mesélt a templomról, Fábián Péter pedig bemutatta a harangjáték két restaurált szobrát. Az érdeklődők meghallgathatták Spányi Miklós csembaló koncertjét is. Read More
A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testület tagja Csáky Attila producer, Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos, rendező-producer, Koltai Lajos operatőr-rendező, Lukácsy György dramaturg-rendező, Novák Emil operatőr-rendező, a Magyar Filmakadémia elnöke, Pesti Ákos filmgyártási szakember és Szabó Csilla dramaturg volt. A bizottság 24 egész estés film közül választotta ki Nemes Jeles László filmjét. Read More
A testület szerint a korlátozás felhívná a gyerekek és a szülők figyelmét arra, hogy 15 éves kor alatt a közösségi média használata „nem ártalmatlan” időtöltés. A fiatalok körében különösen népszerű TikTok hatásait vizsgáló parlamenti bizottság márciusban kezdte meg a munkát, meghallgatták több közösségimédia-vállalat képviselőjét, áldozatok hozzátartozóit és influenszereket, hogy feltérképezzék… Read More
A kutatás alapján a magyarok online állatvédelmi beszélgetéseinek többsége a társállatokról – elsősorban a kutyákról és macskákról – szól, amelyek a diskurzus hetven százalékát teszik ki, jól mutatva, hogy ezek az állatok a legtöbb családban már családtagként vannak jelen. Kisebb arányban fordulnak elő beszélgetések a vadon élő állatokról – medvékről,… Read More
A FilmED nemzetközi projekt célja, hogy a filmoktatást eljuttassa a fiatal közönséghez, több ezer diák megszólításával Közép- és Kelet-Európában, elősegítve a filmoktatás széleskörű felhasználását, növelve az európai film jelentőségét, gazdag filmörökségünket továbbadva a jövő nemzedékeinek. A projekt kulturális és oktatási szervezetekkel, fesztiválokkal, mozikkal és filmes intézményekkel működik együtt, arra ösztönözve… Read More
A vasúttársaság közlése szerint az Elvirával ellentétben az Emma nemcsak a vonatok követésére jó, hanem a Volán-buszok, a HÉV-ek és a BKK járatai is láthatók rajta. Ha jegyet akarunk vásárolni, akkor a jegy.mav.hu-ra irányít a rendszer. Az Emma az elmúlt hetekben több új funkcióval is bővült. Külön ikon jelzi… Read More
A darab nem egy ember története. Mindannyiunk története – akik ugyanazokat a kérdéseket hordozzuk, más alakban. A mozdulatokban az egyéni sorsok összeolvadnak, és a közös emberi tapasztalat rajzolódik ki: keresés, találkozás, elszakadás, megértés. A tangó ebben az előadásban séta, lelkek között. Együtt mozdulni, együtt hallgatni, együtt vinni a súlyt… Read More
A szeptember 10-13 között tartó rendezvények táncházakkal és koncertekkel köszöntik, hogy harminc éve, 1995-ben nyitotta meg kapuit a Fonó Budai Zeneház. A négynapos program során adják át a Fonó-díjakat is, amelyekről részben szakmai zsűri, részben a közönség szavazatai döntöttek. A Fonó életműdíjával elismert Borbély Mihály klarinétos, szaxofonos művész mind… Read More
Mindhárom országban kifejezetten magas volt azoknak az aránya – átlagosan 64 százalék –, akik azt mondták, hogy a felmérés előtti hat hónapban legalább egyszer vásároltak termelői piacon – mondta az InfoRádióban a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára. Magyarországon az ő arányuk ennél kicsit magasabb, 75 százalék, az… Read More