A művészi pálya elindításában segít a jumpSTART eseménysorozat
Az egyetem egyik kiemelten fontos célja, hogy hallgatóinak ne csak az oktatásban, hanem a művészeti pálya elindításában is biztos kapaszkodót nyújtson. A jumpSTART nevű eseménysorozat lehetőséget nyújt a fiatal alkotóknak, hogy bemutatkozzanak a nagyközönség előtt, egyúttal betekintést nyerjenek a műkereskedelem és a kortárs művészeti piac világába.
A több mint 300 beérkezett hallgatói munkából szakmai zsűri válogatta ki a legígéretesebb műveket. Az eseménysorozaton mintegy 130 műalkotás lesz látható az MKE jelenlegi és néhány frissen végzett hallgatójától.
A jumpSTART részeként a Godot Kortárs Művészeti Intézetben rendezendő Godot Art Expón október 7-19. között, míg az Art Market Budapesten október 16–19. között az MTK Sportparkban találkozhat a közönség a fiatalok munkáival.
November 7-én az MKE Barcsay teremében tartják a Hallgatói aukciót, amelyen kizárólag az egyetem hallgatóinak alkotásaira lehet licitálni. Az értékesítések bevételéből a műtárgyak alkotói részesülnek, de létrejön egy szociális alap is, amely rászorultság alapján támogatja azokat a hallgatókat, akiknek gondot okoz tanulmányaik finanszírozása. Az aukció teljes bevétele az egyetem tanulóinak javát szolgálja.
A tavalyi első Hallgatói aukción 92 kiállított mű közül 38 talált új gazdára összesen 9,91 millió forint értékben.