Budai iskola is dobogós a HVG új ranglistáján - kettoharom Ugrás a tartalomhoz

Budai iskola is dobogós a HVG új ranglistáján

Aktuális | | kettoharom

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium vezeti a HVG idei gimnáziumi rangsorát. A tavalyi első Eötvös József Gimnázium most a második, az I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium pedig dobogós lett, miközben két vidéki iskola is bekerült a legjobb tíz közé.

A HVG immár 13. alkalommal állította össze a legjobb középiskolákat bemutató ranglistáját, amelyet idén is az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium vezet – mondta az InfoRádiónak Balla István, a lap újságírója. A fővárosi iskolák közül a második helyre az Eötvös József Gimnázium, a harmadikra pedig az I. kerületi Toldy Ferenc Gimnázium került.

 

A rangsorolás hét mutató alapján készült: az érettségi tárgyak – matematika, magyar, történelem és idegen nyelv – átlageredményei, a szövegértési és matematikai kompetenciamérések, valamint a felvételi pontszámok alapján. Balla István hangsúlyozta, hogy az élmezőnyben évről évre ugyanazok az intézmények szerepelnek, a sorrendet többnyire apró különbségek döntik el.

 

Az idei lista egyik érdekessége, hogy két vidéki gimnázium is bekerült a top tízbe: az ötödik helyen végzett a veszprémi Lovassy László Gimnázium, a kilencediken pedig a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium.

 

A HVG kiadványa a gimnáziumi rangsor mellett külön listákat is közöl az egyházi, alapítványi és egyetemi fenntartású iskolákról, valamint hasznos tanácsokat ad a felvételire készülő diákoknak és szülőknek.

 

Forrás: HVG/InfoRádió, kép: Pexels

Nyárindító hétvége Budán

Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.

Gyermeknapi hétvége Budán

Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.

Pünkösdi hétvége Budán

Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.

Újabb pofon a nyomtatott sajtónak

Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.

Ennyit fizet a diákmunka idén nyáron

A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.
VISSZA AZ OLDAL TETEJÉRE