Első alkalommal adták át a Nagy Bálint Építészeti Díjakat - kettoharom Ugrás a tartalomhoz

Első alkalommal adták át a Nagy Bálint Építészeti Díjakat

Rivalda | | kettoharom

Baló Dániel, Breuer Anna, valamint – megosztva – Hartvig Dániel és Kálna Dávid kapták idén a frissen alapított Nagy Bálint Építészeti Díjat. Az elismerést a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Építőművészeti Osztálya hozta létre, hogy a pályakezdő építészek szakmai minőségére, etikai tartására és közösségi felelősségére irányítsa a figyelmet.

A kuratórium tizenhárom pályázatból választotta ki a három nyertest, akik munkáikkal a hiteles építészeti gondolkodás sokszínűségét képviselik. A díjtárgyat Bajusz Csaba, az oklevelet Polgárdi Ákos tervezte.

 

MTI, Kép: Pexels

Nyárindító hétvége Budán

Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.

Gyermeknapi hétvége Budán

Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.

Pünkösdi hétvége Budán

Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.

Újabb pofon a nyomtatott sajtónak

Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.

Ennyit fizet a diákmunka idén nyáron

A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.
VISSZA AZ OLDAL TETEJÉRE