Tánc, színház, kávéház – hétvégi programajánló nemcsak budaiaknak
Babilon és egyéjszakás kaland
Az Óbudai Társaskörben pénteken 19 órától Galló Olga: Babilon dosszié, szombaton ugyanebben az időpontban Egyéjszakás kaland – Színházak Éjszakája, vasárnap 18 órától pedig a Gyógyító Jószándék Alapítvány javára szervezett jótékonysági koncert szerepel a programban.

A II. kerületben a Marczi péntek estére Guzsalyas csángó táncházat hirdet, szombatra English Stand-up Special Buda és Játékbirodalom – Harry Potter világa kerül a programba, vasárnap pedig Színházak Éjszakája – kulisszajárás, kocsmakvíz várja a közönséget. A Vidám Színpad műsora is sűrű: pénteken Csoda olasz módra, szombaton Tanulmány a nőkről, vasárnap pedig az Évfordulós felfordulás látható.
Kávéházi este és családi programok
A Klebelsberg Kastély programnaptára szerint pénteken 19 órától Piano péntek a Zsolnay Kávézóban lesz, ahol a szervezők régi kávéházi hangulatot, jazzt, nosztalgiát, slágereket és filmzenéket ígérnek; a részvétel 2000 forintos kötelező fogyasztáshoz kötött. Szombaton Grazioso zeneszalon, vasárnap pedig A hieroglifák titka – kódfejtés két részben zenével szerepel a kastély hétvégi kínálatában.

A családi programoknál a Millenáris és a Nemzeti Táncszínház ígér remek programokat. Szombaton jön a KÓCBABA, vasárnap pedig a Kőketánc és a HERMÉSZ szerepel a programoldalon; előbbi egyértelműen a kisebbeknek és a családoknak szól, míg a vasárnapi esti előadás inkább a felnőtt közönségnek lehet érdekes. A pénteki kínálatban Ringató foglalkozás is szerepel.
Ki a városból! – koncertek, bábelőadás és éjszakai vadles
Szentendrén szombaton 20 órától a Santa Diver játszik a Barlangban, vasárnap 10:30-tól ugyanott Bogyó és Babóca – Utazás Álomországba bábelőadás lesz. 18 órától a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében rendezik meg a Zenés mesék, mesés zenék programot Balázs János zongoraművésszel.

A Budakeszi Vadasparkban március 20-án Nagyvadak éjszakája címmel tartanak esti vezetést. A a program 18 órakor kezdődik, nagyjából 20:30-ig tart, és 7 éves kortól ajánlott.