Gasztronómiatörténeti források szerint a leves a mai Gundel étterem elődjében, a Városligetben működő Wampetics vendéglőben született meg. Újházi törzsvendégként részletesen elmesélte, milyen az a leves, amit igazán szeret: „érett tyúkdarabokkal, aprólékokkal, jóféle fehér húsdarabkákkal, tésztával és megfelelő zöldséggel” készült fogásra vágyott. A vendéglős és a konyha személyzete újra és újra elkészítette neki, a színész pedig további utasításokkal finomította a receptet – így alakult ki az a változat, amelyet ma Újházi-tyúkhúslevesként ismerünk.

A történet másik, sokat idézett forrása Nagy Endre visszaemlékezése: eszerint Újházi nem sajnálta a fáradságot, Debrecenig is elutazott, hogy beszerezze a leveshez szükséges szárnyasokat. „Vén kakasok kellettek ehhez a leveshez, amelyeknek megkeményedett izmaiba szerelmi viharok íze-sava gyülemlett össze” – írta. Három napig kellett főzni őket, míg teljesen belemálltak a lébe, eggyé főve főként a „legendás jelentőségű” zellerrel. A kakas taréja és „egyéb megkülönböztető szervei” sem veszhettek kárba – Nagy Endre szerint Újházi babonásan hitt abban, hogy ezek különleges erőt adnak a levesnek.

A végeredmény egy olyan, gazdagon pakolt, erős húsleves lett, amelyet a korabeli Pest egyszerre tartott gyógyító ételnek és szinte afrodiziákumnak. A leírások szerint „egy ilyen tányér leves a beteget talpra állítja, az egészségest pedig viruló ifjúvá teszi”. Ma már többnyire szelídebb, „polgáriasított” változatban főzzük, de az Újházi-tyúkhúsleves továbbra is a vasárnapi asztal, a lakodalmi menük és az ünnepi ebédek egyik legbiztosabb szereplője – és minden kanálban ott van egy kicsi Újházi Ede mániákus levesrajongásából.

Kép: Pexels