Megszámlálják a sasokat - kettoharom Ugrás a tartalomhoz

Megszámlálják a sasokat

Aktuális | | kettoharom

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve január 16-a és 19-e között rendezi meg a 23. Országos Sasszinkront. A hazánkban telelő ragadozó madarak éves számlálását olyan speciális fajismerettel rendelkező szakemberek végzik, akik nagy távolságból és repülés közben is képesek elkülöníteni egymástól a gyakran igen hasonló megjelenésű fajokat

Magyarország területén a sas- és sólyomfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van – hívta fel a figyelmet az MME. A szakemberek szerint legnagyobb számban a rétisasok telelnek hazánkban. A második leggyakoribb Magyarországon telelő sasfaj a parlagi sas. Az állandó hazai költőállományhoz a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek is csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is az itt telelő egyedek között.

 

A sólymok közül a kerecsen- és vándorsólyom, valamint a Magyarországra téli vendégként érkező kis sólyom a program kiemelt célfajai közé tartozik. Ugyanakkor a felmérések során a sasok és sólymok mellett mind a 17, hazánkban rendszeresen telelő nappali ragadozómadár-faj egyedeit számba veszik a szakemberek. A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan februárban készül el.

 

Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő úgynevezett „szinkron” felmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018 óta a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzésére az egész Kárpát-medencében sor kerül.

 

MTI, kép: Wikimedia

Nyárindító hétvége Budán

Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.

Gyermeknapi hétvége Budán

Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.

Pünkösdi hétvége Budán

Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.

Újabb pofon a nyomtatott sajtónak

Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.

Ennyit fizet a diákmunka idén nyáron

A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.
VISSZA AZ OLDAL TETEJÉRE