Lakáspiac: a II. kerület lett a legkeresettebb
Az ingatlanforgalmazó közleménye szerint 2025-ben végig a XIII. kerület volt a legkeresettebb budapesti kerület, amely tavaly hónapról hónapra 20-25 százalék közötti érdeklődési aránnyal vezette a rangsort. A 2025 decemberi adatok szerint azonban a II. kerület lépett az első helyre 19,8 százalékos keresettséggel, míg a XIII. kerület 17,7 százalékkal a második helyre került. A harmadik helyet továbbra is stabilan a XI. kerület foglalja el 16,3 százalékkal.
Az adatok alapján a decemberi átrendeződés a vásárlói fókusz ideiglenes eltolódását jelzi. Míg az év nagy részében a jól bérbeadható, befektetési szempontból erős lokációk domináltak, év végére felértékelődtek az életviteli célú döntések, ami most a II. kerületnek kedvezett.
Ezzel párhuzamosan a belső pesti kerületek – köztük Terézváros és Erzsébetváros – keresettsége az év második felében mérséklődött és kiegyenlítettebbé vált, ami a befektetői aktivitás csökkenését igazolja vissza.
Az Otthon Start által folyamatosan fűtött piacon az érdeklődők egy része év végére a kedvezőbb ár-érték arányú kerületek felé fordult, így felértékelődtek azok a városrészek, ahol hasonló műszaki és lokációs minőség kedvezőbb áron érhető el.
A Duna House szerint év végén rendszeresen átalakul a kereslet szerkezete: kevesebb a befektető, több a tudatos, hosszú távra tervező vevő. Ez átmenetileg átrendezheti a sorrendet, de a korábbi trendek alapján továbbra is az évek óta legnépszerűbb kerületek adják a budapesti lakáspiac gerincét.
MTI, kép: Pexels