Az MME közleménye kiemelte, hogy az énekes rigó a fekete rigónál kisebb, a hím és a tojó egyforma: felül olívbarna színezetűek, fehéres torokkal, a begy, a mell és a testoldalak sárgásfehér alapon barna foltokkal csíkozott. A szárny és a farok tollai sötét olajbarnák, a repülés közben láthatóvá váló alsó szárnyfedők sárgásak. A faj egyik legjellegzetesebb tulajdonsága a hímek európai viszonylatban is az egyik legszebbnek számító éneke. Eurázsiában őshonos, de a korai európai bevándorlókkal a faj eljutott Ausztráliába és Új-Zélandra is. Magyarországon általánosan elterjedt, a fekete rigó után a második leggyakoribb rigófajunk.

Eredeti élőhelyét a dús aljnövényzetű lomb- és elegyes, valamint a fenyőerdők jelentik, de mind gyakrabban találkozhatunk velük a kertekben és parkokban is. Gerincteleneket, földigilisztát és ízeltlábúakat, köztük sok hernyót is fogyaszt. A házas csigákat gyakran ugyanazon a kemény felületen, többnyire kövön töri fel, ennek neve „rigóüllő”.

Az énekes rigó évente kétszer is költ. Száraz növényi szálakból, apró gallyacskákból álló, klasszikus, csésze alakú fészkét fákra, bokrokra építi. Ennek különlegessége, hogy belső felületét a tojó nyállal kevert pudvás faanyaggal kitapasztja.

A telet Dél-Európában, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten töltik. A településen élők főként Nyugat-Európában, de már Magyarországon is egyre inkább áttelelnek. A Madárbarát kert programban az egész évre javasolt itatók és madárfürdők működtetése az énekes rigókat is segíti.

MTI, kép: Kovács Attila