A hosszú távú vizsgálatban 58 ezer nő 146 ezer gyermekének adatait követték nyomon. A kutatók azt találták, hogy a családokon belül a gyerekek neme nem oszlik meg teljesen véletlenszerűen: a vártnál több „csak fiús” és „csak lányos” család fordul elő. Ez arra utal, hogy egyes családoknál biológiai okokból kismértékben eltolódhat az arány valamelyik nem irányába. A statisztikákban a viselkedési minták is jól látszanak: már az 1800-as években is nagyobb eséllyel vállaltak harmadik gyermeket azok a szülők, akiknek az első két gyereke azonos nemű volt, az utóbbi években pedig még erősebb ez a tendencia – sok család addig próbálkozik, amíg fiú és lány is van a testvérsorban.

A születési arány globálisan ma sem teljesen kiegyenlített: körülbelül 100 lányra 105 fiú jut, vagyis minimális, de stabil előnye van a fiúszületéseknek. Ennek okáról több elmélet létezik. Egyes kutatások a fogantatás időzítését vizsgálják, és azt feltételezik, hogy az ovulációhoz közelebbi együttlétek kismértékben növelhetik a fiúgyermek esélyét, más vizsgálatok a méh kémhatását, illetve az X- és Y-kromoszómát hordozó spermiumok eltérő ellenálló képességét emelik ki. Más elméletek szerint a tüszőfázis hossza, az anya glükózszintje, hormonszintje vagy immunrendszere is befolyásolhatja, melyik embriónek kedvez jobban a szervezet.

A tanulmányok egy része arra jutott, hogy magasabb anyai glükózszint mellett valamivel gyakoribbak a fiúszületések, míg bizonyos stresszhelyzetekben – amikor az anya kortizolszintje tartósan magas – nagyobb eséllyel születhet lány, mert a hím embriók érzékenyebbek a kedvezőtlen körülményekre. A kutatók találtak olyan mintázatokat is, amelyek szerint egyes apai tulajdonságok – például a magasabb testmagasság, jobb anyagi helyzet vagy az agresszívabb viselkedés – statisztikailag összefügghetnek a fiúszületések gyakoribb előfordulásával.

A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák: ezek a hatások kicsik, sokszor ellentmondásosak, és messze nem jelentenek „receptet” a születendő gyermek nemére. A baba neme továbbra sem tervezhető tudatosan, a mostani kutatás inkább arra mutat rá, hogy a nagy számok mögött finom biológiai és viselkedéses mintázatok rajzolódnak ki – a látszólag tiszta véletlen helyett.

Kép: Pixabay