Einstein már 1905-ben felforgatta a fizikát a speciális relativitáselmélettel, amely kimondta, hogy a fény sebessége minden megfigyelő számára ugyanakkora, és ezzel összekötötte az energiát és a tömeget a híres E = mc² képletben. Tíz évvel később egy még merészebb lépésre szánta el magát: 1915 novemberében egymást követő előadásokon mutatta be a Porosz Tudományos Akadémián az általános relativitáselméletet, amely szerint a gravitáció nem „erő”, hanem a tömeg és energia által meggörbített téridő következménye.

A sorozat utolsó darabja volt a „Die Feldgleichungen der Gravitation” című rövid közlemény, amelyet az akadémia 1915. november 25-i ülésén terjesztett elő, és amely nyomtatásban 1915. december 2-án jelent meg. Ebben írta le végleges formában azokat az egyenleteket, amelyek a téridő görbületét kötik össze az anyag és energia eloszlásával – ezek az úgynevezett Einstein-mezőegyenletek máig a kozmológia és az asztrofizika alapjai. Visszaemlékezések szerint ez volt élete egyik „legizgalmasabb, legkimerítőbb” hónapja, amikor „végre összeállt a kép” a fejében.

A teória igazát néhány évvel később, az 1919-es napfogyatkozáskor végzett mérések tették világhírűvé, amikor Arthur Eddington expedíciója kimutatta, hogy a Nap melletti csillagfény valóban eltérül a megjósolt mértékben. Azóta a GPS-műholdaktól a fekete lyukak fotózásáig számtalan technológia és felfedezés épül Einstein „hajlékony” téridő-képére. A 110 éves évforduló emlékeztet arra, hogy egy berlini fizikus ceruzával írt egyenletei ma is befolyásolják mindennapi életünket – még akkor is, ha a legtöbbünk sosem látott közelről egy gravitációs tenzort.

Kép: ChatGPT – Powered by Kettőhárom