NobelMobil járja be Budapestet december 10-én - kettoharom Ugrás a tartalomhoz

NobelMobil járja be Budapestet december 10-én

Aktuális | | kettoharom

Egy platós teherautóval ünneplik Budapesten Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díját. A NobelMobil 2025 24 órán át járja a várost, a megállóknál bárki felolvashat az író legújabb regényéből.

Krasznahorkai László december 10-én veszi át az irodalmi Nobel-díjat Stockholmban, ennek apropóján indul útjára a NobelMobil 2025 program – közölte a Magvető Kiadó az MTI-vel. A különleges jármű reggel 6 órától másnap reggel 6-ig járja Budapest utcáit, 13 előre meghirdetett helyszínen áll meg nagyjából egy-egy órára. Két megálló között lassan halad, miközben felvételről az író saját felolvasásában a Mindig Homérosznak és a Háborús architektúrák részletei hallhatók.

 

A megállókban a civil érdeklődők felsétálhatnak a platón kialakított térbe, ahol egy szék, egy asztal és egy nyitott könyv fogadja őket. A látogatók felolvashatnak részleteket Krasznahorkai novemberben megjelent új regényéből, A magyar nemzet biztonsága című kötetből, majd a kiválasztott részlet mellé, a lapszélre felírhatják a nevüket, így közös „utazó emlékkönyv” születik.

 

A szervezők hangfelvételt készítenek a felolvasásokról, az egész akcióról pedig film is készül, amelyet a Magvető Kiadó juttat el az írónak. A NobelMobilt Krasznahorkai életművét tisztelő művészek kezdeményezték, a projekt szakmai koordinátorai Miklusicsák Aliz közösségi alkotóművész és Dávid Ferenc szociológus. A pontos helyszínek és időpontok az esemény honlapján érhetők el.

Nyárindító hétvége Budán

Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.

Gyermeknapi hétvége Budán

Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.

Pünkösdi hétvége Budán

Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.

Újabb pofon a nyomtatott sajtónak

Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.

Ennyit fizet a diákmunka idén nyáron

A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.
VISSZA AZ OLDAL TETEJÉRE