Erősödő vendéglátás Budán - kettoharom Ugrás a tartalomhoz

Erősödő vendéglátás Budán

Aktuális | | kettoharom

A budai oldal már rég nem a vendéglátás halott zónája: egyre gyarapodnak a „gasztroutcák” Buda különböző pontjain. A Magyar Konyha friss melléklete tíz ínyenceknek szóló sétajavaslatot ad, ezek között egyre több budai útvonal.

A Magyar Konyha két éve indította el Budapesti Gasztroséták rovatát, amelyben nemcsak éttermeket, bisztrókat és kávézókat ajánlanak, hanem azt is szeretnék elérni, hogy az olvasók „merjenek turisták lenni a saját városukban”. Kitzinger Szonja főszerkesztő-helyettes az InfoRádiónak arról beszélt: a rovattal a polgári séta hagyományát próbálják visszacsempészni a hétköznapokba – szerinte vasárnapi szundikálás helyett többet kellene gyalogolni, nézelődni, homlokzatokat és műemlékeket figyelni, és közben új gasztrohelyeket felfedezni.

 

A sorozatban eddig mintegy húsz budapesti utca szerepelt: jártak többek között a II. kerületben, a Belgrád rakparton, a Sas utcánál, a Nagymező utcában, a „Kazinczyban”, a „Népszínházban” és Kőbányán, a Jegenye utcában is. Kitzinger Szonja szerint mára idejétmúlt az a régi budapesti tétel, hogy „Budán halott a vendéglátás, ott kár is tulajdonképpen éttermeket nyitni” – a tapasztalatuk ennek épp az ellenkezőjét mutatja.

 

Bár a mostani kiadványban még többségben vannak a pesti gasztroséták, Buda látványosan erősödik: a szerkesztő kiemelte a Bartók Béla utat, a Széll Kálmán tér környékét és a Frankel Leó utcát, ahol egymás után nyílnak az új éttermek, bisztrók, kávézók, kiskocsmák és cukrászdák. A Gasztroséták Budapesten melléklet most nem rangsorolja a helyeket, egyszerűen sétára hív: portákat nézni, beülni valahová egy levesre, sütire vagy kávéra.

 

Kitzinger Szonja szerint az év vége különösen jó alkalom a felfedezésre: karácsony környékén több idő jut sétálni, családdal lenni, jókat enni és beszélgetni – ehhez ad kapaszkodót a Magyar Konyha december–januári száma és a Gasztroséták Budapesten melléklet.

 

Kép: Pexels

Nyárindító hétvége Budán

Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.

Gyermeknapi hétvége Budán

Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.

Pünkösdi hétvége Budán

Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.

Újabb pofon a nyomtatott sajtónak

Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.

Ennyit fizet a diákmunka idén nyáron

A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.
VISSZA AZ OLDAL TETEJÉRE