Latabár Kálmán sokgenerációs színészcsaládba érkezett: dédapja, nagyapja és édesapja is a magyar színjátszás ismert alakjai voltak, így számára szinte magától értetődő volt, hogy a színház lesz az otthona. A visszaemlékezések szerint már gyerekként utánozta a felnőtt színészeket, és korán kiderült róla, hogy különleges ritmusérzéke és mozgáskultúrája van.

Pályája Rákosi Szidi színiiskolájából indult, majd a Fővárosi Operettszínház szerződtette táncos-komikusként – itt csiszolódott azzá a sokoldalú művésszé, aki énekelni, táncolni és poentírozni is egészen egyedi módon tudott. Kritikusok gyakran nevezték a „magyar Chaplinnek”, utalva arra, hogy komikusként is mindig volt játékában valami finom melankólia, emberi törékenység.

A mozi világa hamar felfedezte: az Egy bolond százat csinál, az Egy szoknya, egy nadrág és más klasszikus filmvígjátékok máig rendszeresen visszatérnek a televíziós nosztalgiaműsorokban. Latabár Kálmán születésének évfordulója jó alkalom arra, hogy ne csak a poénokra emlékezzünk, hanem arra is, humora mennyit jelentett olyan korszakokban, amikor a nevetés sokak számára túlélés eszköze volt.

Kép: Fortepan/Szalay Zoltán