Országos razzia a gíroszosoknál – négy büfét bezártak - kettoharom Ugrás a tartalomhoz

Országos razzia a gíroszosoknál – négy büfét bezártak

Aktuális | | kettoharom

Országos vizsgálatot indított a gíroszt árusító éttermekben és büfékben a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság. Az élelmiszer-biztonsági szabályok betartásának ellenőrzése során több helyen komoly hiányosságokat találtak.

Az utóbbi hónapokban több panasz és bejelentés is érkezett a gíroszosok minőségével kapcsolatban, ezért a hatóság most fokozottan ellenőrzi a vendéglátóhelyeket – közölte az NKFH az MTI-vel. Az eddigi vizsgálatok során a helyszínek közel 70 százalékánál találtak hibát, négy büfé működését pedig azonnal felfüggesztették.

 

A hatóság szerint a leggyakoribb problémák közé tartozik a hűtési lánc megszakadása, a hús eredetének igazolhatatlansága, valamint a konyhai higiénia hiányosságai. Az NKFH és a kormányhivatalok ezért országos akciót indítottak, amelyben kiemelten vizsgálják az alapanyagok eredetét, a tárolási és hőkezelési körülményeket, illetve a hús pácolásának és nyársra húzásának módját is.

 

A vizsgálat kiterjed a dolgozók személyi higiéniájára, a munkaterületek tisztaságára, és arra is, hogy a vendéglátók megfelelően tájékoztatják-e a fogyasztókat az allergénekről. Az NKFH közlése szerint minden szabálytalanság esetén határozottan fellépnek, mert „a fogyasztók egészsége és jogai nem sérülhetnek”.

 

Kép: Pexels

Nyárindító hétvége Budán

Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.

Gyermeknapi hétvége Budán

Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.

Pünkösdi hétvége Budán

Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.

Újabb pofon a nyomtatott sajtónak

Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.

Ennyit fizet a diákmunka idén nyáron

A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.
VISSZA AZ OLDAL TETEJÉRE