Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a budapesti temetők
Az ünnepi időszakban a fővárosi köztemetők – köztük az Új köztemető, az óbudai, a budafoki és a farkasréti sírkert – reggel 7 és este 8 óra között lesznek nyitva. A Budapesti Közművek BTI Temetkezési Divíziója közölte, hogy az intézkedéssel a hozzátartozók méltó megemlékezését kívánják segíteni.
November 1-jén délután négy órától az Új köztemetőben, a Farkasréti és az Óbudai temetőben közös mécsesgyújtást tartanak, csatlakozva az országos mindenszenteki kezdeményezéshez. A temetői irodák is meghosszabbított nyitvatartással várják az ügyfeleket egészen november 1-jéig.
A Budapesti Közművek felhívta a figyelmet, hogy október 31. és november 2. között tilos gépjárművel behajtani a temetőkbe, kivéve az Új köztemetőt, ahol a forgalomtól függően díjmentesen engedélyezett a belépés. A nagy terület miatt kisbusz segíti az idősek és a távoli parcellákhoz érkezők közlekedését.
A biztonságos megemlékezést megerősített rendészeti jelenlét, rendőrségi és polgárőri járőrözés is segíti. Az idős és mozgásukban korlátozott látogatókat arra kérik, hogy lehetőség szerint a kisebb forgalmú délelőtti órákban keressék fel a sírkerteket.
További részletek a temetők látogatási rendjéről a bti.budapestikozmuvek.hu oldalon érhetők el.