Sikerrel zárta a hétvégét a III. Kerületi TVE, míg a Pénzügyőr komoly vereséget szenvedett. Az óbudaiak hazai pályán a BKV Előrét múlták felül, a pasarétiek viszont a Majostól kaptak ki négy góllal.
A III. Kerületi TVE magabiztosan, 3–2 arányban győzött a BKV Előre ellen az NB III Dél-keleti csoport 13. fordulójában. Wirth, Lencsés és Bencze góljaival már 2–0-ra vezettek a szünetben az óbudaiak, és bár a második félidőben volt némi rövidzárlat, a Kerület végül megszerezte a három pontot.
A Pénzügyőr számára jóval nehezebben alakult a hétvége: a Dél-nyugati csoportban 4–0-ás vereséget szenvedtek a Majostól. A pasarétiek jövő héten Szekszárdon próbálnak javítani a gyenge sorozaton és visszatalálni a győztes útra.
Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.
Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.
Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.
Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.
A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.