A Gazdasági Versenyhivatal ellenőrzi, hogy a Wish valóban kifizette-e a magyar vásárlóknak ígért kompenzációt. A webáruház korábban akár 150 ezer ügyfél jóvátételét vállalta, hogy elkerülje a bírságot.
Utóvizsgálatot indított a kaliforniai központú Wish e-kereskedelmi piactérrel szemben a Gazdasági Versenyhivatal. A hatóság azt vizsgálja, hogy a cég maradéktalanul teljesítette-e a 2023-ban tett vállalásait, köztük a 100–150 ezer magyar vásárlónak ígért pénzügyi kompenzációt.
A GVH korábbi eljárása során kiderült: a platformon megjelenő árak és kedvezmények egy része félrevezető lehetett, több terméket irreálisan nagy engedményekkel és hamis állításokkal hirdettek, miközben visszaszámláló órák sürgették a vásárlókat. A Wish vállalta, hogy 1500 forintos jóvátételt ad minden olyan magyar felhasználónak, aki 2021-ben az „azonnali ajánlatok” egyikére kattintva vásárolt.
A cég emellett ígéretet tett fogyasztóvédelmi kampány indítására és a piacterén hirdető kereskedők szigorúbb, független auditálására is. A GVH hangsúlyozta, hogy az ilyen vállalásokat utóvizsgálattal ellenőrzik, és hiányos teljesítés esetén komoly bírságot szabhatnak ki. A versenyhivatal döntése a hazai fogyasztóvédelem szempontjából is iránymutató lehet, hiszen a külföldi online piacterek ellenőrzése egyre fontosabb a magyar vásárlók biztonsága érdekében.
Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.
Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.
Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.
Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.
A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.