Több tízezer autós válthat biztosítót év végén - kettoharom Ugrás a tartalomhoz

Több tízezer autós válthat biztosítót év végén

Aktuális | | kettoharom

Mintegy 70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az autósok idén is a november elején induló kampányban. A szakértők szerint a díjak várhatóan nem emelkednek, sőt, vidéken akár csökkenhetnek is.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) év végi kampánya idén több mint 750 ezer járművet érint, köztük 400 ezer személyautót – írja az MTI. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója szerint a verseny fokozódik, így az online szerződések átlagdíja 33 ezer forint körül maradhat, vagyis nem követi az inflációt. A szakértő hozzátette: most a 2010 előtt vásárolt autók üzembentartói válthatnak szerződést, míg az újabb járművek esetében a vásárlás évfordulója számít.

 

Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke elmondta: a kampány a hazai gépjárműállomány 13–15 százalékát érinti, és várhatóan az autósok 8–10 százaléka vált majd biztosítót. A biztosítók november 2-ig hirdetik ki díjaikat, a tulajdonosoknak pedig december 1-jéig van lehetőségük felmondani a jelenlegi szerződést.

 

Kép: Pexels

Nyárindító hétvége Budán

Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.

Gyermeknapi hétvége Budán

Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.

Pünkösdi hétvége Budán

Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.

Újabb pofon a nyomtatott sajtónak

Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.

Ennyit fizet a diákmunka idén nyáron

A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.
VISSZA AZ OLDAL TETEJÉRE