Középkori hangulat költözik a Budavári Palotába: október 19-én egész napos programokkal várja a látogatókat a Budapest Történeti Múzeum Vármúzeuma a Középkori Vár Napján.
A rendezvényen zenés felvonulások, tárlatvezetések, workshopok és különleges előadások elevenítik fel a középkori udvarok világát. A gyerekek lovaggá ütésen és „mini ásatáson” vehetnek részt, míg a felnőttek a solymászat és a budai lovagi tornák történetével ismerkedhetnek meg. A Barokk csarnokban kalligráfia- és címerkészítő bemutatók, a Corvinák terén papírbestiárium várja az alkotni vágyókat. A napot a Szoborhistóriák zárja: zenével és vásári színjátékkal keltik életre a gótikus szobrok történeteit.
Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.
Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.
Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.
Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.
A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.