A Ludwig Múzeum és a Deák17 Galéria ismét meghirdette a „Van művészi vénád?” elnevezésű nemzetközi versenyt középiskolások számára, amelyre 2025. október 19-ig lehet pályázni.
Az idei téma a „Hang és csend” (Sound & Silence), amely az érzékelés, az önreflexió és a harmónia kapcsolatát állítja középpontba. A szervezők arra biztatják a 15–20 éves fiatalokat, hogy a képzőművészet eszközeivel gondolják végig, miként formálja életünket a hangok és a csend váltakozása.
A pályázatra 3–6 fős diákcsoportok jelentkezhetnek, előzetes művészeti tanulmányok nélkül. A program célja, hogy a fiatalok közös alkotói folyamatban tapasztalják meg a kortárs művészet erejét, és új készségeket sajátítsanak el a koncepcióalkotástól az installálásig.
Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.
Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.
Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.
Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.
A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.