Mindent szeretnünk kell, ami körülvesz - kettoharom Ugrás a tartalomhoz

Mindent szeretnünk kell, ami körülvesz

Aktuális | | kettoharom

Október 4. az Állatok Világnapja. Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emlékére 1931 óta ünnepeljük.

Firenzében, egy 1931-ben tartott környezetvédelmi konferencia keretén belül merült fel először az Állatok Világnapjának gondolata. Október 4-én tisztelgünk az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

 

Az állatok világnapjának alapgondolata, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

 

Kép: Pexels

Nyárindító hétvége Budán

Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.

Gyermeknapi hétvége Budán

Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.

Pünkösdi hétvége Budán

Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.

Újabb pofon a nyomtatott sajtónak

Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.

Ennyit fizet a diákmunka idén nyáron

A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.
VISSZA AZ OLDAL TETEJÉRE