Módosított nyitvatartás növelné a termelői piacok vonzerejét
Mindhárom országban kifejezetten magas volt azoknak az aránya – átlagosan 64 százalék –, akik azt mondták, hogy a felmérés előtti hat hónapban legalább egyszer vásároltak termelői piacon – mondta az InfoRádióban a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára. Magyarországon az ő arányuk ennél kicsit magasabb, 75 százalék, az Egyesült Királyságban viszont alacsonyabb, 51 százalék volt – ismertette Török Áron.
A termelői piacokon általában magasabbak az árak, mint mondjuk egy szupermarketben vagy hipermarketben, és jellemzően szezonális élelmiszerek és mezőgazdasági termékek, termények érhetőek el, amin nem igazán lehet változtatni. A fogyasztók két legfőbb problémája a termelői piacokat illetően, hogy milyen messze van a lakhelyüktől, valamint a nyitvatartási idő. A válaszok alapján ez különösen érvényes az olasz és magyar vásárlók esetében.
Magyarországon jellemzően szombat kora reggeltől délelőttig szoktak azok a piacok nyitva lenni, amelyek hetente csak egyszer működnek. A felmérés alapján ez nem igazán nyeri el a fogyasztók tetszését, ezért nem feltétlenül erre az időpontra kellene összpontosítaniuk, amennyiben több embert szeretnének elérni – mondta az egyetemi tanár.
A kényelem és az információhiány szintén sokakat, a válaszadók csaknem ötödét tántorítja el, emellett a szűk termékkínálatot is gyakran kifogásolják. Különösen Magyarországon reneszánszukat élik a termelői piacok, hiszen a jogszabályi környezet nagyon kedvező. Vagyis a piacokat üzemeltető menedzsereknek kell leginkább meghallaniuk a felmérésben rejlő üzeneteket, átgondolva azt, hogy melyik nap és mikor érdemes nyitva tartani – tette hozzá.
A felmérés szerint a termelői piacon vásárlók leggyakrabban középkorú, városban élő, felsőfokú végzettséggel rendelkező szellemi dolgozók, akiknek van gyerekük.
InfoRádió, kép: Pixabay