Újra megmutattuk a tehetségünket a világnak – hazaérkezett Kapu Tibor - kettoharom Ugrás a tartalomhoz

Újra megmutattuk a tehetségünket a világnak – hazaérkezett Kapu Tibor

Aktuális | | kettoharom

„Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak” – jelentette ki Kapu Tibor kutatóűrhajós a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, miután hazaérkezett Magyarországra.

Kapu Tibor az Axiom-4 misszió tagjaként június 25. és július 15. között járt a Nemzetközi Űrállomáson, ahol 25 tudományos kísérletet hajtott végre.

–  Magyarország két hét alatt éveket lépett előre olyan meghatározó területeken, mint az orvostudomány, az anyagtudomány, a sugárzásmérés, a biológia, a fizika, a meteorológia és az agrármérnökség – fogalmazott a kutatóűrhajós. Mint mondta, „csillagos ötöst kaptunk”, a magyarok által összeállított tudományos portfólió sikeressége ugyanis meghaladta a NASA által végzett kísérletek átlagos sikerességi rátáját. – Ahogyan egy nyíregyházi srác eljuthat a világűrbe, úgy egy kis ország is alkothat nagyot a világ legnagyobb kihívásokat rejtő tudományterületén – mutatott rá, hozzátéve, nem kell hozzá semmi más, csak kitartás, alázat, találékonyság és némi szerencse, egyszóval: magyarnak kell hozzá lenni.

Nyárindító hétvége Budán

Gasztrofesztivál, színházi estek, táncelőadások és koncertek várják a közönséget június 4. és 7. között Budán és az agglomerációban. A válogatásba ezúttal a budai helyszínek mellé Szentendre, Budakalász és Budakeszi programjai, valamint egy közeli túratipp is bekerült.

Gyermeknapi hétvége Budán

Színház, koncert, könyvbemutató és több gyereknapi program is várja a közönséget a hétvégén Budán és környékén. A budai helyszínek mellé ezúttal néhány szentendrei koncert, vásár, gyerekprogram, valamint egy közeli túratipp is bekerült a válogatásba.

Pünkösdi hétvége Budán

Színház, fotókiállítás, koncert és családi program is várja a közönséget a pünkösdi hétvégén Budán. Válogatásunkba a hagyományos budai helyszínek mellé ezúttal szentendrei esemény és egy közeli túratipp is bekerült, és megnéztük azt is, mikor nyitnak a strandok.

Újabb pofon a nyomtatott sajtónak

Nem jó irány, hogy a nyomtatott sajtótermékek kiszorulnak a kereskedelemből – figyelmeztet a Magyar Lapkiadók Egyesülete, miután az ALDI bejelentette: valamennyi magyarországi üzletében megszünteti az újságárusítást. Az egyesület szerint ez nemcsak kereskedelmi döntés, hanem a független és sokszínű tájékoztatás gazdasági hátterét is gyengítheti.

Ennyit fizet a diákmunka idén nyáron

A nyári szünet előtt már teljes fordulatszámon pörög a diákmunkapiac. Az ELTE–Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók idén átlagosan 2350 forintos órabért kínálnak a fiataloknak, ami 8–9 százalékos emelkedés tavalyhoz képest, miközben a 25 év alattiak SZJA-mentessége továbbra is erős vonzerő.
VISSZA AZ OLDAL TETEJÉRE